Vámos Béla összes bejegyzése
2017. április 30-án a HEMO-ban
Vendégségben a KBB-nél Wohner Dórával és Berkes Dániellel
Vendégségben a KBB-nél Tóth Viktor szaxofonossal
Vendégségben a KBB-nél Muck Éva basszusgitárossal
ZAOL cikke a magyarkanizsai utunkról
Big Band koncert Magyarkanizsán
Kanizsaiaktól Kanizsaiaknak
A Kanizsa Big Band 2016. szeptember 24-én Magyarkanizsán (Kanjiža, Szerbia) lépett fel
2016 tavaszán kezdődött a kapcsolatfelvétel Erika Nadrljanski Tornai részéről, aki az CNESA Obrazovno-Kulturna Ustanova (Oktatási és Művelődési Intézmény) munkatársa. A hosszas szervezés eredményeként, illetve a két önkormányzat hathatós anyagi segítségével valósulhatott meg a koncert mely a „Testvérvárosi Zenei Esték” címet viselte.
Nagy izgalommal készültünk a fellépésre, hiszen külföldi szereplésre kevés esélye van egy ekkora létszámú együttesnek, az utaztatási és szállásolási költségek miatt. 2016szeptember 24-én reggel 9 órakor indultunk Nagykanizsáról és mintegy hat és fél órás út után érkeztünk meg úti célunkhoz, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket. A feltételek kitűnőek voltak, hiszen a szálláshelyünk (Art Garni Hotel) és a Kultúrház kb. 10 méterre van egymástól, így a szobák elfoglalása után rögtön egy főpróbát teljesítettünk. Egy rövid felfrissülés után 19 órakor kezdődött is a szereplés. A kultúrházban ideális körülmények fogadtak bennünket, hatalmas színpaddal és szuper hangosítással. A mintegy másfél órás koncert műsorában a klasszikus swing-es számoktól a jazz-rock-on át mai sláger feldolgozásokig terjedt a repertoár. A lelkes közönség vastapssal jutalmazta játékunkat melyet mi két ráadás számmal viszonoztunk. Remek vacsorával zártuk az estét ahol néhány helyi specialitást is megkóstolhattunk a kiváló szervezésnek köszönhetően.
Másnap reggel sajnos már véget is ért rövid kirándulásunk Magyarkanizsán, ahol nagyon jól éreztük magunkat, indulnunk kellett vissza, de reméljük lesz még alkalmunk fellépni testvérvárosunkban.