Kanizsaiaktól Kanizsaiaknak

A Kanizsa Big Band 2016. szeptember 24-én Magyarkanizsán (Kanjiža, Szerbia) lépett fel

2016 tavaszán kezdődött a kapcsolatfelvétel Erika Nadrljanski Tornai részéről, aki az CNESA Obrazovno-Kulturna Ustanova (Oktatási és Művelődési Intézmény) munkatársa. A hosszas szervezés eredményeként, illetve a két önkormányzat hathatós anyagi segítségével valósulhatott meg a koncert mely a „Testvérvárosi Zenei Esték” címet viselte.

Nagy izgalommal készültünk a fellépésre, hiszen külföldi szereplésre kevés esélye van egy ekkora létszámú együttesnek, az utaztatási és szállásolási költségek miatt. 2016szeptember 24-én reggel 9 órakor indultunk Nagykanizsáról és mintegy hat és fél órás út után érkeztünk meg úti célunkhoz, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket. A feltételek kitűnőek voltak, hiszen a szálláshelyünk (Art Garni Hotel) és a Kultúrház kb. 10 méterre van egymástól, így a szobák elfoglalása után rögtön egy főpróbát teljesítettünk. Egy rövid felfrissülés után 19 órakor kezdődött is a szereplés. A kultúrházban ideális körülmények fogadtak bennünket, hatalmas színpaddal és szuper hangosítással. A mintegy másfél órás koncert műsorában a klasszikus swing-es számoktól a jazz-rock-on át mai sláger feldolgozásokig terjedt a repertoár. A lelkes közönség vastapssal jutalmazta játékunkat melyet mi két ráadás számmal viszonoztunk. Remek vacsorával zártuk az estét ahol néhány helyi specialitást is megkóstolhattunk a kiváló szervezésnek köszönhetően.

Másnap reggel sajnos már véget is ért rövid kirándulásunk Magyarkanizsán, ahol nagyon jól éreztük magunkat, indulnunk kellett vissza, de reméljük lesz még alkalmunk fellépni testvérvárosunkban.

„Azt mondhatjuk, hogy a jazz a szabadság mércéje" – Duke Ellington